Mosin Nagant Gyalogsági Karabély, 48.Minta
Mint ahogy azt a cím is mutatja, ez egy kurtított változata a híres Moszin Nagant puskának melyet épp hossza miatt neveztek dióverőnek.
Maga a puska alapkonverziója még a XIX. század végére nyúlik vissza, melyet az orosz Szergej Ivanovics Moszin ezredes tervezett – három egységű závár (szabadalmi okokból) és melyet a belga Léon Nagant középágy tárját használta fel konstrukciójához. Az alap modell 1891-ként vonult be a történelembe, 7,62x54R kaliberben a cári hadsereg standard gyalogsági puskája lett. A fegyver aztán végig harcolta az elsővilágháborút, a bolsevik forradalmat, a spanyol polgárháborút, míg nem aztán a Sztálini Szovjetunióban modernizálták és rövidítették. Az így született 1891/30 puskát később ismét módosították, így 1938-ban létrejött a karabély verzió, majd ezt áttervezve, 1944-ben a még rövidebb immár kihajtható szuronnyal ellátott verzió. Lovassági karabélyként is emlegetik, az így kapott fegyver hossza csupán 102cm lett- (a cári lapmodellé 130cm a későbbi -szovjet típusnak 1891/30 – 122cm a hossza). Magyar honvédjeink a második világháború keleti frontján zsákmányoltak dögivel. A „dömping” fegyvert aztán jobb híján frontpuska ként alkalmazták is.
Az itt bemutatásra kerülő példány egy hazai M48/44 gyalogsági ismétlő karabély a Rákosi érából.
Hossza 1016mm [40,0 “]
Súlya 4,05 kg [8,9 lbs]
Csőhossza 518 mm [20,4 “]
Technikai adatai:
Kaliber: 48M 7,62mm [7,62x54mm átmérőjű]
Integrált középágytáras, tárkapacitás 5db
Forgózárfejes rendszerű
Hossza 1016mm [40,0 “]
Súlya 4,05 kg [8,9 lbs]
Csőhossza 518 mm [20,4 “]
A lövedék kezdő sebessége 790 m / sec
Hazai vizeken
Hazánkban a második világháború után, 1948- ban rendszeresítették a Moszin Nagant puska típusokat. A váltás többnyire politikai nyomásra következettbe, bár a háborús készletek, korábbi típusok javarészt elhasználódtak addiígra.
Magyaroszágon a FÉG gyár (Fémárú Fegyver és Gépgyár) gyártotta 1952-1953 között. A legyártott példány közel 80 000 darab, 1952-ben az M48 -as puskalőszerhez lett gyártva, ami nem más, mint a jól bevált 7,62x54R típus. A lőszer egy 15 db- os karton pakkban kerül kiszállításra, mely 3 db 5 lőszeres tárat tartalmaz. A tárak egyenként 5 db puska lőszerből és egy töltő lécből áll. Akár 2km-re is el tud repülni a tölténymag. Megjegyzendő : a hosszú dióverő metrikus íves csapóirányzéka „20 „ az -az 2000 .m- ig van osztva. Karabélyunk esetében ez csupán 1000 m. A szerkezete egyébként megegyezik az alap modellével. (A 3 egységes zár, a középágytár, a biztosítás.)
2. ábra 7,62x54R puskalőszer
3. ábra Töltény doboz
A fegyver töltése
Felülről a töltő léc alakalmazásával történik – a jól megszokott mozdulatokkal beillesztés, majd a hüvelykujjunkkal betoljuk a lőszereket a tárba. Kivéve, a távcsővel szerelt Moszin Nagant M48/30 mesterlövő verzióná, mivel a távcső miatt nem tudjuk a töltőlécet használni, ekkor egyesével kerülnek be a lőszerek.
3/1. ábra Töltés
A puska működése
Ismétlő rendszerű, azaz, minden egyes lövés után felhúzandó. Mechanikus működésű, a hátra húzott závár megakad a feszítő orron, s közben a hüvelypendítő kiveti a töltényhüvelyt.
4. ábra hüvelyvető
5. ábra szerkezeti metszet diagramok
Biztosítás
A felhúzott állapotban a závár hátsó részét hátra húzzuk, majd oldalra fordítva kiakasztjuk, ez fesztelenít.
Kitárazás, ürítés
Biztosítsuk ki a fegyvert, húzzuk hátra a zárat, ekkor üríti a töltényűr a tartalmát, ezek után a tár alján egy pöcök található, mely nyitja a tárkaput. Előre nyomva nyílik a tár és kihullanak a lőszerek.
Szuronyt Szegezz!
“Hallik a parancs” esetünkben nem kell egyebet tennünk, mint egy akkurátus mozdulattal előre csattintjuk a rugós döfő szuronyt. A dióverőnél hagyományosan levehető külön döfőszurony van, mely hosszabb és amelyet a puskacsőre húzva elforgatva teszünk fel.
8. ábra bajonett hord helyzetben
9. ábra bajonett támadó helyzetben
Szétszerelése, tisztítása
A fegyver kiürítése után az elsütő billentyűt nyomva tartva kihúzzuk a zárat. Majd a bilincseket eltávolítva szétszedhető a karabély, ehhez csupán a tárrögzítő csavarokat kell kioldanunk. A tisztítása, a puskához mellékelt készlettel történik, mely csavarhúzóból egy olajozóból és csőkefékből áll.
10. ábra M48 tisztító készlet
11. ábra Anatómiája
Az öreg muskétás
Hazánkban tehát 1948-ban rendszeresítették, és így a fegyveres testületek (Néphadsereg, Határőrség, ÁVH, Pénzügyőrség, Rendőrség) egyik alapvető lőfegyverévé lett.
12. ábra gyári beütők
13. ábra Standard gyalogsági felszerelés része
Rákosi Mátyás Magyarországának fegyvertára a szovjet második világháborús haditechnika átvételén alapult. Nem hiányozhatott belőle a Moszin Nagant fegyver család sem. Bár a korszakhoz már reménytelenül elavult volt, mégis százezrével ontották a gyárak. Hazai példányainkon Rákosi címer, zömében 1952-es évszám, és 02-es beütő található. A fegyver végigszolgálta az 50 es éveket, oroszlánrészt vállalt az 1956-os forradalom harcaiban, mind a felkelőknél, mind a kormányerőknél. Tömegével „szabadította fel” a felkelt nép eme „szocialista javat”. A forradalom leverése után az 1960-as évek elején végbement haderő fejlesztés aztán végleg eltüntette, jöttek helyette a korszerű Kalasnyikov gépkarabélyok.
14. ábra Lövész katona feltűzött szuronyú Moszin-Nagant karabéllyal
A Cikket írta és a felszerelést a cikkhez biztosította: Éltető Levente
Szerkesztő: Szabadkai László