MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A KECELI HADITECHNIKAI PARKBAN 2022.06.25 fotók

Sziasztok!

Egy nagyszerű rendezvényen vettünk részt a Keceli Haditechnikai parkban a Múzeumok Éjszakája program részeként.

Közel 2000 látogató volt szombaton 16 órától 24 óráig. A mi csapatunkat is „megtámadta a látogató sereg” de uraltuk a helyzetet. Jó volt látni a mosolyt az örömöt a gyerekek és felnőttek arcán amikor kipróbáltak, felpróbáltak szinte mindent nálunk. Így a fegyvereket, ruhákat, sisakokat, a vegyvédelmi eszközöket sőt sokan elsajátították a morse alapjait is. a kiállított rendész Ladát is szinte bekebelezték, sorba kellett állniuk egy-egy fotóért.

A nap végére (éjfél) már kissé elfáradtunk hiszen az égiek is velünk voltak a szikrázó napsütéssel egyetemben.

Köszönjük a nagyon jó szervezést a Pintér Műveknek!

A képek megtalálhatóak a galériánkban.

Dunakeszi Veteránjármű és Repülőnap 2022

Sziasztok!
 
A hétvégén 2022.06.11-12 a Dunakeszi Veteránjármű – és Repülőnap 2022 -ön is kitelepültünk egy nagyobb kiállítási anyaggal. Köszönjük a szervezőnek Szlávik Csabának a meghívást és a nagyon jó szervezést! Többetektől kaptunk visszajelzést, (itt fel lehet venni minden féle ruhát, fegyvert, be lehet ülni a járművekbe, stb..) hogy az egyik legjobb interaktív kiállítók vagyunk, akik bevonják a kicsiket és nagyokat egyaránt a programunkba. Köszönjük, hogy ismét eljöttetek és ez évben is újat tudtunk mutatni nektek.
Várunk mindenkit legközelebb is.
Sajnos kevés fotót tudtunk készíteni, mivel szerencsére folyamatosan jöttetek hozzánk és erre nem jutott időnk, de ha ti fotóztatok és megosztanátok velünk is azt megköszönnénk.
 
Képek a galériában.
 
Ha van ötletetek amit szeretnétek legközelebb látni azt is írjátok meg.
Hamarosan újra kitelepülünk június 25-én a Keceli Haditechnikai parkba a múzeumok éjszakája keretein belül. Oda is várunk mindenkit szeretettel!

20220604-05 Zsámbéki Hadikúltúrális Fesztivál

Sziasztok!

A hétvégén rendben lezajlott a zsámbéki fesztivál.

Köszönjük, hogy eljöttetek és mint mindig most is sokan betértetek hozzánk.

Jó volt látni, az újabb arcokat és hogy sok a visszatérő vendég-látogató és tudunk nektek újdonságokat mutatni évről évre. Erről kapunk is visszajelzést tőletek, amit köszönünk. A kihelyezett padok pedig jó szolgálatot tesznek a pihenésben is. Még sok minden van a tarsolyunkban, így pár évig tudunk változtatni az összetételen. Amint látjátok 1950-1990-ig a néphadsereg idejéből sok felszerelést, híradó, vegyvédelmi, biológiai eszközt-anyagot, fegyvert, ruházatot, korabeli újságokat, könyveket és sok minden mást is hozunk el nektek.

Pár képet is feltöltünk ide a galériába, hogy aki nem volt az is részesüljön belőle egy kicsit.

Várunk titeket a következő eseményen, ami már hamar eljön, hiszen most június 11-12-én kint leszünk a dunakeszi repülőnapon.